Nyitott kézzel szeretni
„Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy
kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki, nagyon gyengéden kitágította
a szálakat kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból,
bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Valamit ez a könyörületes
személy nem tudott, és ez, az hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén
keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük.
Megrövidített életét a földön töltötte, sose ismerte a szabadságot, sosem élt
igazán”
Én úgy mondom nyitott kézzel szeretni. Ez egy olyan tapasztalat, ami lassan
ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt
tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel ha
rákulcsolódok, rácsimpaszkodok, vagy megpróbálom irányítani, azt vesztem el,
amit megtartani próbálok.
Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek, mivel úgy érzem, én
tudom milyennek kéne lennie, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg, a
jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért.
Létformájáért. Valahányszor ráerőltettem a kívánságomat, vagy akaratomat, vagy
megpróbálok hatalmat gyakorolni fölötte, megfosztom a fejlődés, érés teljes
lehetőségétől, az én birtoklási vágyammal korlátozom és keresztezem, és
teljesen mindegy, mennyire jó szándékkal.
Korlátozni és sérteni tudok a legkedvesebb óvó cselekvésemmel, és védésem,
vagy túlzott figyelmem szavaknál ékesszólóbban tudja mondani a másik személynek
„Te képtelen vagy magadra vigyázni, nekem kell veled törődnöm, rád vigyáznom,
mert te az enyém vagy. Én vagyok érted felelős”.
Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább azt tudom mondani annak akit
szeretek: Szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek és bízom benned, hogy
birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt, képességet,
hogy mindazzá váljál ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadba.
Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett
sétáljunk örömben és bánatban. Együtt fogok veled érezni, ha sírsz, de nem
foglak arra kérni, hogy ne sírj.
Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza,
amikor egyedül tudsz menni. Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek a
bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy
figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok
veled érteni. Néha dühös leszek, és akkor ezt olyan nyíltan meg fogom neked
mondani, hogy ne kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást, vagy
elidegenedést érezned. Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom mindig, amit
mondasz, mert van, amikor magamra kell figyeljek, magammal kell törődjek, és
ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amennyire tudok.
Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már egyre
jobban megy.
