Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, 
és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, 
a harag uralkodik a szívedben, 
hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság.

Böjte Csaba




 
Légy kíváncsi magadra!
Te egy hihetetlenül értékes mobil vagy.
Benned hatalmas értékek vannak, és csak nyomogasd a gombokat,
 csodálkozzál rá: jé, én ezt is tudom, ehhez is értek, azt is meg tudom tanulni.
Most minden, mindenki azt akarja, hogy te figyeljél rá...
Én azt akarom, hogy figyeljél önmagadra, és fedezd fel azt a virágot,
 gyümölcsöt, melyet kis magként beléd rejtett el a teremtő Isten.

Böjte Csaba


 
"Jézus nem az emberek gonoszságairól tanított, hanem arról beszélt, 
hogy milyen jó dolog a jót megtenni és szeretetben, békében élni.
 A világ hibáit lehetne ostorozni, vagy az emberek kapzsiságát, 
korruptságát kritizálni, de azt hiszem, nekünk, 
keresztényeknek tanúságot kell tennünk róla, 
hogy mennyire jó dolog jónak lenni és tisztán, 
igazságosan, békességben, megbocsátásban élni.
Számomra az a furcsa, hogy egyesek az önzés,
 bűnözés pocsolyájában dagonyáznak.
Mindenki boldog akar lenni, de akkor miért nem ezt tesszük?
Miért nem segítünk egymásnak, hogy jót cselekedjünk?"

Böjte Csaba
 

 
Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, 
meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, 
a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság.

-Böjte Csaba



"Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, 
sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is!
 Egy jóindulatú szóval.
 Méltányos cselekedettel. 
Udvarias mozdulattal. 
Nem kell sok az emberi ünnephez. 
Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, 
megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, 
valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, 
környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. 
Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, 
ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel,
 az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel."

Márai Sándor

 Gyermeknapi kívánság...

Gyermeknapon e kerek földtekén
jusson mindenhová szeretet és fény!
Teljen boldogságban megannyi pillanat,
csillanjon fel a remény a szemekben, ott hol
könny fakad!
Jusson el e kívánság oda ahol
szenvedés az élet, s ahová régóta
csak a nélkülözés lépett...
Jusson el oda ahol szomorúság honol,
mert nem pótolhat semmit,
egy gyermeki mosoly!
Törődő tekintet kísérje útjukon
őket, és béke... mert a gyermek
a jövő nemzedéke...



 Életszabályok

Ha valamilyen életszabály kialakult életünkben, ahhoz mindenáron ragaszkodnunk kell; 
mert a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból, 
mint egy épület szilárdan összerótt téglákból, 
s nem tanácsos megingatni ezt a szerkezetet azzal, 
hogy egyik vagy másik téglát elmozdítjuk helyéből. 

Negyven éven túl megtelik életünk rendszabályokkal, melyeket tekinthetnek mások rigolyáknak: mi tudjuk, hogy igazi értelmük a védekezés az anarchia ellen. 
Felkelés, lefekvés, szórakozások, munkaidő, emberekkel való kapcsolatok, mindezt idővel szigorú törvények szabályozzák.
S ha vétünk e törvények ellen, lelkiismeretünk megtelik bűntudattal. 
Nem igaz, hogy az életmód lehet "spontán". 

Te magad lehetsz néha spontán, elhatározásaid, szenvedélyeid, ötleteid lehetnek önkéntesek: de életmódod, mely mindettől független, nem lehet önkéntes és ötletszerű. 
Ha az embereknek nem tetszik, hogy így vagy úgy élsz, másképpen, mint ahogy ők szeretnék,
 elképzelik, vagy másképpen, mint ahogy egyszer, 
valamilyen kényszerűség vagy félreértés parancsára megfogadtad nekik: ne bánjad.

 Nem az embereknek élsz. 
De ha a magad törvényei ellen vétkezel, e hűtlenséget keservesen megbánod. 
Még bűneidben és hibáidban is tartsd be a rendszert, mely életed törvényeiből következik. 
A világ szemében akárhányszor megbukhatsz. 
Önmagunk előtt nem szabad gyöngének lenni; mert ez az igazi bukás.

Márai Sándor: Füves könyv



Idővel az ember megérti, mi a különbség a között, hogy tartasz egy kezet vagy leláncolsz egy lelket. . .
és megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel;
és hogy ha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy;
és megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret;
és elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel;
és megtanulod az utakat a mára és a most-ra építeni, mert a holnap nem garantálja a terveidet, mert a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat téged félúton;
és idővel megtanulod, hogy a nagyon sok is, az életet adó meleg is égethet és elszenesíthet.

Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet, és díszítgetni a saját lelkedet ahelyett, hogy mástól várod, hogy virágot hozzon. . .
- és tanuld meg, hogy tényleg el tudod viselni, hogy tényleg van erőd, és tényleg értékes vagy.

És az ember csak tanul és tanul. . .

És idővel megtanulod, hogy ha csak azért maradsz valakivel, 
mert gazdag jövőt ígér, előbb utóbb visszatérsz a múltba.
Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad hibáiddal, és nem akar megváltoztatni, de ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, idővel majd nem akarod látni.
Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés, és harcolnod kell érte, 
mert másként körülvesznek a nem igazak.
Idővel megtanulod, hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt, akit megsérteni akartál.
Idővel megtanulod, hogy mindenki mondhatja "sajnálom", de megbocsájtani csak a nagy lelkek tudnak.
Idővel megtanulod, hogy ha megsértettél egy barátot, valószínű, soha nem lesz úgy, mint régen.
Idővel megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal is, de eljön az idő, 
amikor hiányozni kezd az a régi.
Idővel megtanulod, hogy semmi sem ismételhető.
Idővel megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb visszakapod sokszorosan.
Idővel megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a remélté,
és megtanulod, hogy a Ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap;
és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, 
mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek.
Idővel megtanulod, hogy ha megbocsájtással próbálkozol, vagy bocsánatkéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, hogy szükséged van rá, hogy barát szeretnél lenni, egy sír fölött haszontalan.

Megtanulod ezt mind, de csak idővel…….

 
"Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogyjóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól ero"t és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked."

García Marquez


 
Jöjj, égi szent láng Szentlélek Isten,
Hű támasz minden ínségben,
Kit trónusáról jó Atyánk,
És Jézus Krisztus küld hozzánk,
Jöjj, Vigasztaló Szentlélek Isten!

Jöjj égi szent láng Szentlélek Isten,
Igédet éltesd szívünkben,
Hogy lelkünk teljék meg Veled,
Mert akkor lángol és szeret,
Jöjj, Vigasztaló Szentlélek Isten!

Jöjj, égi szent láng Szentlélek Isten,
Növelj a hitben szüntelen,
Mert Nálad nélkül nincsen itt,
A Krisztust Úrnak valló hit,
Jöjj, Vigasztaló Szentlélek Isten!

Jöjj, égi szent láng Szentlélek Isten,
Tarts mindhalálig hűségben,
Hogy éltünk Téged hirdessen,
S megálljunk végig győztesen,
Jöjj, Vigasztaló Szentlélek Isten!

Jöjj, égi szent láng Szentlélek Isten,
Ne hagyj a végső órán sem,
S mi áldva mondunk éneket,
Most és a mennyben is Neked,
Ó, Vigasztaló Szentlélek Isten!



Hála
A hála ott van mindegyikünkben, hiszen a hála nem más, 
mint egy ösztönös sejtelem, mely örök időktől fogva szívünkben lakozik.
 Ám sajnos sokan alábecsüljük a benne rejlő erőt, pedig a hála átélése lelkünk kitárulkozása, a legmagasztosabb öröm átélése. 
A hála nem vár viszonzást, hogy miért!? 
Mert a hála maga a válasz, nem vár semmit, mert örömében már a legtöbbet megkapta, és nem vár semmit, mert többet kapott, mint amit várhatott.

A következő sorokat Jézus nem csak nekem, hanem mindannyiunknak üzeni:

„A hála által válhatsz nyitottá felém,
ez az érzés, mely kitárja szívedet felém.
Így hát arra biztatlak Benneteket, hogy éljétek át
a hála misztériumát!

A hála a Szent Szívben gyökeredzik,ezért van az, hogy ennek az érzésnek a gyakorlásával, egyszerre szívedet is tárogatod, ami egyet jelent szárnyaiddal. 
Ha a Szent Szív nyitva, szabadon szárnyalhatsz. 
Nincs, amit ne érhetnél el, mit a Tiszta Szív szül. 
A hála az imádság egy formája -mikor felém megnyílsz, és kulcs a bőség eléréséhez- mikor vágyaid beteljesednek.

Ha valamit szeretnétek, gondoljatok rá, érezzétek, lássátok, tapintsátok, érzékeljétek a belőle áradó energiát, majd köszönjétek meg, legyetek hálásak és mindezt árasszátok az Univerzumba, Atyátok felé. Egész szívetekkel nyilatkoztassátok ki, hisz ez az, mi kiváltja az Univerzum reakcióját, hogy szabadon szárnyalhassatok.
Hálás vagyok Neked! 
És hálás a létnek, hogy Vagyok, aki Vagyok 



Tárd ki szíved!
 
Arra szeretnélek kérni Benneteket, hogy tárjátok ki szívetek.
 Érezzétek jelenlétem, hisz én ott vagyok Veletek, a lét minden pillanatában.
 Számomra nincs tér vagy idő, mi meggátolhatna ebben.
Veletek vagyok és várok. 
Én nem dörömbölök bezárt ajtók mögött, de az ajtó előtt ott várok Rád! 
Várakozom, és mindeközben szeretetemmel árasztalak el Benneteket. 
De amíg szíved zárva előttem, addig nem érezheted!
Várakozom, hisz az én szeretetem kivár, türelmes és elfogadó. 
A szeretet természetétől idegen a kapcsolat kikényszerítése;
 a szeretetnek az a természete, hogy megnyitja az utakat.
Utat nyitok felétek és a többi már a Ti döntésetek. 
Szabad akaratotok abszolút érvényű, univerzális jogotok. 
Ám a felemelkedés lehetősége abban rejlik, hogy hittel, 
bizalommal és szeretettel átadod magad a Szeretetnek, Nekem. 

– Jézus

  A szeretet útja

Itt az idő, hogy elindulj a szeretet útján. 
Ez a folyamat nem egyik napról a másikra megy végbe.
 Időbe telik, míg kinyílsz a világnak és Te magad is az isteni szeretet „tanítójává” válsz.
De ehhez meg kell tenned az első lépést. 
Lépj rá az útra, mely Hozzám vezet. 
Első pillantásra fájdalmasnak, gyötrelmesnek tűnhet, de ha jól figyelsz, meglátod, hogy utad minden egyes pillanata magában rejti a boldogság lehetőségét.
Ezt az utat nem tudod kikerülni, az út sorsod és életed. 
Miután elindultál már könnyebb lesz, hiszen tudod, az első lépés mindig, oly nehéz. 
Nehéz, mert féltek a bizonytalanságtól, de hogy is várhatnál bizonyosságot nélkülem?! 
Életed megpróbáltatásai leckék, melyekben ha engeded, Én segítek.
Hát élvezd minden percét ennek az utazásnak, hisz az út végén itt várok Rád! 
Élvezd a pillanat adta csodát, ne a múltban vagy a jövőben élj, hisz csak a Most a fontos.
 Lásd meg az élet hétköznapi csodáit. 
Láss a kivetített kép mögé, láss az illúziók mögé és légy hálás, hogy e folyamat részese lehetsz.
 És az út majd terelget téged Felém! 

- Jézus


Csukás István - Istenke, vedd térdedre édesanyámat 

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.

Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!

Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.

Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat! 


Kalkuttai Teréz Anya imája 

Eljöttem Hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot.
 Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, 
hogy munkámat bátorságod biztonságának tudatában végezhessem. 
Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is. 
Engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, 
és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.

Uram, ha éhezem, adj nekem valakit, akinek egy darab kenyér kell;
 ha szomjazom, küldj valakit, akinek egy pohár vízre van szüksége; 
ha fázom, küldj valakit, hogy felmelegítsem; 
ha szomorú vagyok, hozz valakit, hogy megvigasztaljam; 
ha keresztem nehézzé válik, add, hogy megoszthassam valakivel a sajátját; 
ha szegény vagyok, vezess el valakihez, aki nélkülözik; 
ha nincs időm, adj valakit, akit pár pillanatig szolgálhatok; 
ha megaláznak, add, hogy valakinek dalolnom kelljen; 
ha elbátortalanodom, küldj valakit, hogy bátorítsam; 
ha mások megértéséért kiáltok, adj valakit, akinek az enyémre van szüksége; 
ha arra vágyom, hogy törődj velem, küldj hozzám valakit, akiről gondoskodnom kell; 
ha csak magamra gondolok, hívd fel figyelmemet valaki másra.

Tégy bennünket méltóvá, Uram, hogy azokat a testvéreinket szolgáljuk,
 akik világszerte szegényen és éhezve élnek és halnak meg.
Add meg nekik ma, kezünk által, mindennapi kenyerüket, 
és adj nekik átfogó szeretetünk által békét és boldogságot.
Kalkutta az egész világ. 
Nem kell ide jönnöd, hogy megtaláld! 
Keressétek ott, ahol éltek! 
Ámen

Teréz anya - Taníts meg szeretni
 

Uram, taníts meg, hogy szavam ne legyen csupán zengő érchez, vagy pengő cimbalomhoz hasonló, hanem tökéletes szeretetet sugárzó.

Adj hegyeket megmozgató hitet, de ne hiányozzon belőle a szeretet.

Taníts meg a mindig türelmes és mindig kedves szeretetre, amely nem féltékeny, nem kérkedik, nem önző, nem ingerlékeny - olyan szeretetre, amely az igazság öröméről tanúskodik, s mindig kész megbocsátani, hinni, remélni és tűrni.

Hogy végül, ha egyszer minden szertefoszlik, és minden megvilágosodik előttünk, lehessek bár gyönge, de állandó visszatükröződése tökéletes szeretetednek.
 
 Szív bölcsessége
Szavaim időtlenek, márványlapra vésve élnek tovább!

Hallgasd meg tanácsom:
1. Ha már tudod, mi végre születtél, megtudtad magadról a legfontosabbat.
 
2. Bár bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, vágyaidat ne tekintsd hiábavalónak: 
ami mára megvalósult, tegnap még képzelet volt.
 
3. Ember számára nem létezik nehéz helyzet, csupán helyzetek vannak. 
A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlennek tűnőhöz valamivel több.
 
4. Boldog életre vágyik minden ember.
 Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. 
Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, 
így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának.
 
5. Tudd, hogy szavadat félreérthetik. 
Olykor tetteidet is. 
A félreértés épp úgy hozzátartozik az emberhez, mint fához a levél, 
 tengerhez a víz, törzshöz a kar, fejhez a gondolat. 
A félreértés oly természetesen jár-kel a világban, mintha együtt született volna a megértéssel. 
Ne magyarázkodjunk, ne szépítsük a történetet. 
Az igazság aranyból van és kiállja az idő próbáját.
 
6. A hallgatás tudománya: az istenek tudománya.
 
7. Állj az igazság pártján, de ne védd mindenáron a magad igazát. 
Semmi sem oltalmaz jobban a tévedéstől a nyitott szemnél, az értő fülnél, a mások iránti figyelemnél.
 
8. Hallgassunk meg másokat is, mert aki hallgatni tud, azt esetleg mások is meghallgatják.
 
9. A jót nehéz felismerni, ha nincs mihez viszonyítanunk. 
Az élet tanít meg erre a tudományra: kezedben a választás lehetősége jó és rossz között.
 
10. Az öröm képessége: az életrevalóság nagy képessége.
 
11. A jobb mindig a jó ellensége marad. 
Ne törekedj elsőségre, a dicsőség önelégültté, pökhendivé, lenézővé tesz. 
Akiket az élet mások fölé emelt, nagy árat fizettek érte. 
Légy kiváló hétköznapi életedben, és légy kiváló a szív erényeiben. 
A tülekedés meghasonlottá teszi a lelket: nem szép elsőség az, amelyet mások vére árán szereztünk meg.
 
12. Amikor a sors a szerencse trónusára ültet, akkor váltál a legszerencsétlenebbé...
 Fortuna kegyeltjének lenni múlandó királyság.
 
13. Vigyük végbe saját jótetteinket, ne várjunk rá, hogy mások tegyék meg helyettünk. 
A legkisebb jótett is elnyeri jutalmát.
 
14. Vegyük a dolgokat könnyedén, de mégse vegyük túl könnyen őket. 
Ami fontos és komoly dolog, az megfontolt döntést igényel. 
Az élet balgaságain, pedig tudjunk nevetni...
 
15. Mindennek adjuk meg, ami neki jár. 
A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát, a gondolatoknak a szárnyalást, 
a testnek a felüdülést, az igazságnak az elismerést, barátnak a barátot, az embernek a megbecsülést.
 
16. A nagy lélek megtisztul mások szeretete által és szeretetével másokat a fénybe emel. 
Élj a nagyság, e mindenki számára hozzáférhető formájával.
 
17. Nincs csodálatra méltóbb az embernél. 
Bánj vele ezen érdeme szerint. 
Tatiosz
 


Tatiosz - A szív bölcsessége    

Elődeink hittek a szív bölcsességében, azt mondták róla: égi adomány.
És még azt is mondták: a jóságnak jóság, a szeretetnek szeretet a jutalma.
A lélek valamennyi nagy képessége jutalomra vágyik:
 a becsület becsületet vonz; a szelídség tompítja a dühöt; 
a bátorság tettre buzdítja a halvérüt; 
a bölcs belátás megfontolásra inti a vakmeröt; 
a mértékletesség lecsöndesíti a túlzottan sóvárgót; 
az érdeklödés felpezsdíti az érzéketlent; az adakozó példát mutat a fösvénynek,
 az előrelátó a tékozlónak.
 
Élj te is a lélek tudása, a szív bölcsessége szerint!
Álnokok, szemérmetlenek, irigyek, hitszegök, puhányok, 
felfuvalkodottak álmodnak nagy lélekről. 
S bár tudják, ostobaság olyan ösvényen haladni, amely sehová sem vezet, 
mégis csupán álmaikban térnek le róla.
De te tudd: a szeretet útja az egyetlen, amely egyesíti magában a bölcs célt, 
az okos belátást és a jó szívet.
Tiszta gondolkodás, őszinte, igazlelkü beszéd, 
tartozkodás és önuralom, kevés szó,
 szeretetteljes szív, nagy erények, 
melyek láttán földig hajolnak a fák és felragyognak a csillagok.   



Köszönd meg, amit Istentől kaptál
 
Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed, hogy csak téged bánt az élet,
Nézz körül a világban, s láthatod az embereket, akik vakon élnek.
Ha azt hiszed csak neked, fáj, kit szeretsz, mással látod,
Nézz meg egy vakot, ki sohasem látja meg a napvilágot.

Ha azt hiszed, ver a sors, mikor az emberek rosszat kiabálnak rád,
Nézz meg egy siketet, ki soha nem hallja meg az élet dallamát.
Ha azt hiszed te vagy az egyetlen, akit akadályok vesznek körül,
Nézd meg azokat, kik nem tudnak járni, arcukon mégis mosoly derül.

Ha azt hiszed rossz helyen születtél, s téged senki nem szeret,
Nézz meg egy árvát, ki könnyes szemmel nézi a szüleidet.
Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt, hogy begyógyuljanak a sebek,
Nézd azokat, akik hirtelen hunytak el, és nem ölelhették át a szeretteiket.

Mielőtt panaszkodnál, nyisd ki a szemed,
Rosszabb is lehetne, és rájössz, hogy nem sírva kell,
Eltölteni a napot, hanem nevetve!
 
Szerzője ismeretlen

Blogarchívum