EMLÉKEZÜNK

 

 'Csak az hal meg, akit elfelejtenek!'

 

Emlékezünk

Minden csupa-csupa hófehér virág,

s mintha mécsesből állna az egész világ,

lobogva világít a sok-sok gyertya,

elment lelkek szeretetének lángja.

Szülő, nagyszülő, gyermek, testvér,

lelkük most hozzánk visszatér,

körülállják mind az emlékező lángot,

itt vannak, látják ők a sok virágot.

Gyertyafüst száll őszülő hajunkba,

akár nagyszüleink keze, simogatva,

lecseppenő viasz mintha könnyük lenne,

összes fájdalmuk, szeretetük belerejtve.

Lelkük a miénkkel ismét összeér,

régi szép emlékeket velünk újraél.

Merengünk fájón, lelkünkből száll sóhaj,

imát mondunk értük alázatos szóval,

emlékezünk, legördülnek könnyeink,

hiányoztok nagyon, elment szeretteink!

 

Juhász Gyula ~ Consolatio

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.

Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,

Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,

Kitündököl és ragyog egyre szebben

És melegít, mint kandalló a télben,

Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még

S a boldog órák drága, tiszta üdvét

Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt

És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

 

Forrás ~ Internet