Nagy dolog a szeretet. 

Valóban nagy jó, mely egyedül könnyít minden terhet, 

és egyaránt elvisel minden egyenetlent. 

A szeretet futván fut, örül, szalad és fel nem tartóztatható. 

Mindent elhagy, hogy mindent elnyerjen. 

A szeretet nem ismer határt, hanem minden módfelett buzgón lángol.

 A szeretet terhet nem érez, fáradságot nem szenved, 

többre vállalkozik, mintsem elbírná.

A szeretet lehetetlenséget nem ismer, mert azt állítja, 

hogy mindenhez van ereje.

A szeretet vigyáz.

 Szunnyadván nem alszik, elfáradván meg nem bágyad, 

szorongattatván meg nem szorul,

 félvén nem retteg, hanem mint a sebes láng és égő fáklya 

felverődik és bátran átmegy mindenen.

Kempis Tamás

Ajándék

Mit is adhatnék, a névnapodra én,
Ami megmaradt, az idő kezdetén.
Ami még bennem van, és bennem él még,
A szeretet, ami örökkön bennem rég.

Nem adhatok Neked, semmi egyebet,
Csak a gondolatom, és a versemet,
Nem kérek cserébe, semmit sem Tőled,
Csak hidd el, hogy nagyon szeretlek Téged.

Mit is adhatnék, a Névnapodra én,
Ezt a verset, amit Neked írtam én,
Csak gondolatok, amik bennem élnek,
Öleljenek körül, Téged a fények.

Nincsen semmim, amit adhatnék Neked,
Ez a vers, és szeretetem, lehet csak Tiéd,
Fogadd el hát, hisz ennyi maradt nekem,
Áldjon meg Tégedet, az én Istenem!  

Ne legyél szomorú, mert az nem Te vagy.

Ha bánt is az élet, ne csapd be önmagad.

Te bátor vagy, kedves, szeretetet adsz,

Ne félj! Az élettől minden jót visszakapsz.

Az egyik nap rossz, a másik még rosszabb,

de ne felejtsd el, a holnap jót hozhat!

Oly sokan szeretnek, legyél ettől boldog.

Te akkor vagy szép, ha a szemed mosolyog.

 

 

Minden sikeresen megoldott helyzet, 

energiává alakított fájdalom a tehetség új vénáit nyitja meg benned. 

Közelebb visz célodhoz, az alkotás örömének elégtételével ajándékoz meg, 

végül kezedbe adja sorsod irányításának kulcsait.

A földi élet szépségei és a boldog pillanatok, 

a meditációval elérhető más világ ,,egy elképesztő boldogság” lenyomatai. 

Ezért vágyik az ember a szépre, a jóra, a tárgyak boldogságra, mert újból és újból átakarja élni, megakarja tapasztalni azt az állapotot, amiben örökké része lehet, csak arra nem tanították meg, hogy létezik az világ. Mivel csak a lenyomatait tapasztalta, de az is olyan csodálatos érzést keltett benne, 

hogy imádja, ezért gyűjt, habzsol az ember. 

De átélheti az ember azt a világot örökké, 

elég csak meditálni hozzá, ami nem egyszerű, de megéri.

Egy Anya így szólt gyermekéhez...

Kedves Gyermekem!

Ha majd egyszer öregnek látsz, légy türelmes kérlek

 és mindenek előtt próbálj megérteni engem.

 Ha majd ugyan azt ismételgetem, ne torkollj le azzal,

 hogy "ezt már ezerszer elmondtad", csak hallgass meg kérlek. 

Emlékezz majd, hogy kislány korodban, hányszor meséltem Neked estéről estére 

ugyan azt a történetet, amíg elaludtál. 

Ha majd nem akarok megfürdeni, ne szégyeníts meg, ne veszekedj velem, 

hanem jusson eszedbe, hányszor kergettelek 

különböző ígéretekkel az esti fürdőzés előtt. 

Ha azt látod majd, hogy tudatlanul állok az új dolgok előtt, 

hagyj időt tanulnom és ne mutasd, hogy reménytelen eset vagyok.

Emlékezz rá Kedvesem, hogy mennyi mindenre tanítottalak meg kiskorodban.

 Szépen enni, egyedül felöltözni, megfésülködni és felvenni a kesztyűt az élet kihívásaival szemben. 

Ha nehezemre esik majd a járás, hagyd, hogy beléd kapaszkodjam, 

ahogy én segítettem Neked az első lépéseknél. 

Ha beszélgetés közben elejtem a szavak fonalát, ne követeld, 

hogy lehajoljak érte, csak hallgass meg. 

Amikor pedig eljönnek az utolsó napok, ne hagyj magamra azért, 

mert szomorúnak, vagy tehetetlennek érzed majd magad.

 Segíts az út végére érni. 

Én pedig egy cinkos mosollyal megköszönöm Neked,

hogy együtt töltöttük ezt az időt: az Élet ajándékát! Szeretlek!

 Ne felejtsd, hogy Édesanyád csak egy van s pótolni azt nem lehet.

Ezért míg él, tiszteld, becsüld, szeresd, mert ha meghal,

hiába minden, mert onnan vissza nem jöhet.

Hiába sírsz, hogy megbántad, jóvá nem teheted.

Ha járod az élet útját, örökre szeresd az Édesanyád.

Ő adta Neked a földi életet, hogy élhess, nagyon sokat szenvedett. 

Két gyönge karja vigyázott Rád,

Érted szenvedett a Te Édesanyád!

 

Szeresd Édesanyádat!

Ő az, aki halkan bölcsőd fölé hajol,

Ő az, aki Neked Altató dalt dalol.

Megmosdat, megfürdet, megfésül szépen,

Tündér mesét mond lágy téli estéken.

Amikor beteg vagy Ő az, aki ápol,

két szemében mennyi aggódás, gond lángol.

Ő az, aki mindig Imádkozik érted,

Nincs, óh nincs határa nagy szeretetének.

Tele van a lelke Érted égő fénnyel,

ne bántsd meg őt soha engedetlenséggel!

Csak addig menj haza..

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,

Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,

Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,

Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,

Amíg neked suttognak a hazai szelek.

Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,

Nem engednek tovább, vissza - vissza tartanak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -

Vállára borulhatsz az édesanyádnak!

Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!

Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,

Mikor üresen kopognak a léptek,

Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,

Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,

Amíg nem kopognak üresen a léptek,

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,

Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !

 

 

Úgy vélem, csakis egyszer élhetjük meg az életet.

 Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan jó cselekedet, 

amivel megkönnyíthetem bármely embertársam életét, most kell megtennem, nem késlekedhetem vagy feledkezhetem meg erről, hiszen soha többé nem fogok erre járni.

William Penn

 

 

Próbáld ki: egy héten át ne ítélkezz senki és semmi felett! 

Amikor legközelebb találkozol valakivel, aki sokat beszél, költekezik, 

folyton panaszkodik vagy nem dolgozik, akkor mondd halkan magadnak: 

“Teret engedek neked arra, hogy úgy tapasztald meg az életet, ahogy te választod. 

Nem tartozik rám, hogy ítéletet hozzak feletted.” 

Így sokkal derűsebb lesz az életed.

Andrew Matthews – Barátkozni jó

A valódi önbizalom sérthetetlen

Ott, ahol erősek vagyunk, nem marad bennünk a megbántottság traumája. 

Tehát nincs mit megbocsátani.

 Ha tudsz, odacsapsz, ha nem, nem, de nem foglalkozol a megbocsátás gondolatával, 

mert hamar felejtesz - érzelmileg is. 

Vagyis erősnek kell lenned, és nem megbocsátónak, és akkor nem érhet bántás.

Nevetsz rajta. Föl sem veszed. Sajnálod azt, aki bántani akart.

 Ha megbántódsz, nem az a kérdésed, hogyan kell megbocsátanod, hanem az, hogy 

"Hol voltam gyenge, hogy megbánthattak?" 

Ezen a ponton dolgozni kell magadon.

 "Jó, hogy bántottak, legalább tudom, hol vagyok gyenge még!"

A megbocsátás a Biblia nyelvén elengedést jelent, de amíg gyenge vagy, 

nem tudsz elengedni semmit, mert gyógyulatlan seb van a sérelmed helyén, és fáj. 

Addig nem felejted el, amíg meg nem erősödsz.

Müller Péter

 

Önmagaddal nem lehetsz elégedett, mert nem vagy még készen.

Valakit teremteni kell magadból. 

Valakit ki kell hozni magadból.

Fel kell nevelni Önmagadat.

Szebbnek, harmonikusabbnak, műveltebbnek kell lenned.

Válnod kell valakivé – ezért születtél!

Egy ember értékét az adja, hogy mennyit dolgozik Önmagán.

Ez vonatkozik a testére, lelkére és szellemére, egyaránt.

A születéssel és felnövekedéssel még senki sincs készen.

Akarni kell a többet is!

Fontos, hogy legyen egy ideális képed önmagadról, melyhez hozzá kell nőnöd.

Kemény, mindennapos és élvezetes munkával.

Szebb vagy, mint amilyen vagy!

Formásabb. Okosabb. Őszintébb. Erősebb. Bölcsebb. Nemesebb. Jobb. Harmonikusabb.

Hozd ki magadból!

Müller Péter

A szeretet a szabadság jegyében áll.

Senki nem mondhatja meg, kit szeressek. 

Még én se utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahová akaratom fölér - ez a lelkem olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe. 

A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.

A szeretetnek egyetlen törvénye van.

 Úgy hívják: szabadság

Müller Péter - Örömkönyv

 

 

Élet és áldás

Az öreg Mózes azt mondta az embernek:

 "Eléd tártam az

áldást és az átkot, az Életet és a Halált. 

Válaszd az életet!"

 - vagyis a döntés a te kezedben van.

Ha az Életet és az áldást választod nem a sorsod fog változni, hanem a szemléleted. 

Mindent másképp látsz az Élet szemüvegén át. 

A bajról kiderül, hogy jó, hogy van. 

A nehézségekről kiderül, hogy nem véletlenül vannak az életedben. 

A próbatételekről, hogy nevelnek, s erősebbé tesznek. 

Az "áldás szemüvegén" át bölcsen látod a világot."

Müller Péter

Sérelmein csak a gyenge rágódik. 

Az erős odacsap, nem is foglalkozik a megbocsátás gondolatával. 

Ez ugyan nagyon mezítlábas bölcselet, mégis igaz: 

mindig csak a gyenge sérül bennünk, az erős soha. 

Ott, ahol erős vagy, nem tudnak megbántani.

Müller Péter

 

A megbocsátás a Biblia nyelvén elengedést jelent, de amíg gyenge vagy, 

nem tudsz elengedni semmit, mert gyógyulatlan seb van a sérelmed helyén, és fáj. 

Addig nem felejted el, amíg meg nem erősödsz. 

A valódi önbizalom sérthetetlen.

Müller Péter

Külső körülményeid csakis akkor rendeződnek, ha előbb magaddal kerülsz harmóniába.

Ha önmagad kezét megtalálod, ha önmagaddal végre egyetértesz, olyan biztonságba kerülsz,

amelyet soha semmiféle külső védelem nem tud biztosítani.

Ha sorsod nehéz: könnyűnek fogod érezni.

Ha küzdened kell, győzelmed biztosítva van, mert legnagyobb harcodat, 

önmagaddal vívott háborúdat

már sikerrel megvívtad. 

A lelkiismereted az ÉN hangja.

Müller Péter

A szeretet nem múlhat el - megmarad.

 Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. 

Minden vigasz erőtlen és hamis. 

Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". 

Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. 

A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.

Müller Péter

Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk.

Aki a legkedvesebb.

Lelkünkhöz közelálló.

Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.

A szeretet mélyebben van.

Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél,

társadalmi elvárásnál mélyebben.

A szeretet nem kötelesség, nem feladat.

Nem józan ésszel, akarattal,

kényszerrel előidézhető állapot.

A szeretet: a szabadság jegyében áll.

Müller Péter

 

Nem tudjuk kimondani. 

Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, 

elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök,

 lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek:

 "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? 

Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? 

Sehol! 

Méltatlan a valósághoz! ... 

Nem kellett volna kimondani! 

Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! 

Semmit. 

Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, 

félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... 

A sejtjeim szomjaznak rád... 

Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... 

De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... 

Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. 

És ez minden nagy élményünkkel így van. 

Elmondhatatlanok.

Müller Péter

 

 

Néha megszólal bennem egy hang: 

azt üzeni, hogy akit szeretek, ismerem valahonnan.

De honnan?

Előző életemből? A

 világnézetünk rokon talán? 

Közös „nyájban” nőttünk fel, és ez egy genetikai vagy társadalmi rokonság? 

Valamiféle biokémiai rezonancia? 

Találkoztunk már? 

Lehet, hogy csak emlékeztet valakire?

Nem tudom, de ismerős.

És akit nem szeretek, az nem ismerős.

Az idegen.

És egy idegenből nagyon nehezen lesz ismerős.

Évekig élhetek vele, akkor is idegen marad. 

Ízlelgetem, ölelgetem, meg is szokhatom – de idegen marad. 

Sokszor még vonz is ez az idegenség, úgy élem meg, 

mint valami kihívást – a meg-hódíthatatlan területnek a kihívása ez –, 

de előbb-utóbb mégis föladom: nem tudok közel kerülni hozzá.

Idegenek

- Müller Péter

 

Az életünk: gyöngysor. 

Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. 

Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. 

Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, 

hamis reménység és önbecsapás. 

Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet 

- ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. 

AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el!

Müller Péter

 

 

A szeretet nem múlhat el - megmarad.

Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni,

ha elveszti azt, akit szeret.

Minden vigasz erőtlen és hamis.

Főleg az a mondat,

hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet".

Nem igaz.

Ez nem olyan seb, ami gyógyul.

A fájdalom érzése idővel csökkenhet,

de a széttépettség érzése megmarad.

Müller Péter

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. 

A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. 

Teli félelemmel és szomjúsággal. 

Mi persze éppen fordítva gondoljuk. 

Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. 

Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. 

Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. 

És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. 

Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy 

"Te el vagy varázsolva, öregem! 

Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja:

 "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" 

Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. 

Felébredünk. 

Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. 

Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, 

és elkezdünk egymásban, egymásért élni. 

Müller Péter

 

 

Heti útravaló Müller Pétertől

Amilyen viszonyban vagy a saját egóddal, olyan reményed lehet egy párkapcsolat kialakítására is. 

Túl nagy egóval egy nő alkalmatlan arra, hogy otthont teremtsen - és egy férfi alkalmatlan rá, 

hogy hazataláljon benne.

Nem tudják egymást valóban megszeretni. 

Csak ideig-óráig. 

Az igazi szeretet - bármilyen patetikusan hangzik - időtlen!

 Lánykorodban éppúgy szeretlek, mint vénkorodban. 

Nem múlik el. 

Kár, hogy megöregedtünk - de a tűz nem hunyt ki.

Észre sem vettük, hogy az eltelt évtizedek során hány millió kompromisszumot kötöttünk. 

Hogy mennyire mások lettünk! 

Ez a szó, hogy "szeretet", hányféle színváltozáson, válságon, szenvedésen és gyönyörön ment át.

És mégis! 

Valahol - kezdetben - rájöttünk, hogy igen, én hazataláltam benned, és hogy bennem lesz a te otthonod.

 Ha egy kapcsolat nem ezen az alapon áll, nem működik sokáig.

 

 

Nem tudjuk kimondani. 

Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, 

mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"

 ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? 

Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? 

Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... 

Nem kellett volna kimondani! 

Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! 

Semmit. 

Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, 

félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... 

A sejtjeim szomjaznak rád... 

Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!...

 De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... 

Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. 

És ez minden nagy élményünkkel így van. 

Elmondhatatlanok.

Müller Péter