Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. 

A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. 

Teli félelemmel és szomjúsággal. 

Mi persze éppen fordítva gondoljuk. 

Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. 

Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. 

Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. 

És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. 

Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy 

"Te el vagy varázsolva, öregem! 

Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja:

 "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" 

Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. 

Felébredünk. 

Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. 

Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, 

és elkezdünk egymásban, egymásért élni. 

Müller Péter