Szeretetről...

Tudod arra gondoltam, mennyire fontos az embernek a visszajelzés. 

Nem, nem az elismerésre gondolok. 

Az más. A visszasimogatásra. 

Arra, ha valaki meggyógyít egy beteg madarat, nem vár érte köszönömöt se fizetséget, 

de megsimogatja a búcsúzkodó szeretetkör. 

Aki szeret, azt szeretné adni, amit maga is legtöbbre tart.

 A madár a repülést. Mit adhatna mást? 

Aki szeret, azt, amit legszebbnek, legjobbnak tart a világon. 

Simogat, akit boldoggá tesz, ha szeretetből megsimogatják. 

Betakar, aki arra vágyik, egy szerető kéz betakarja. 

Nem, nem azért, hogy visszakapja, az igazi szeretet nem ismeri az üzletet. 

Csak, mert aki szeret, azt adja, ami számára a legkedvesebb. 

Ha tehetné, a szívét adná. 

De, mert nem teheti, hát azt, ami nagyon fontos. 

Neki. Aki adja, annak. 

Szeretettel adni, csak a legfontosabbat lehet. 

A legmelegebb szót, a legszebb mosolyt, a legkülönlegesebb kavicsot. 

A legkedvesebb mozdulatot, a legforróbb fohászt. 

Annak, akit szeretünk.

Ismeretlen szerző