A szeretet szétáradása az emberek között

A szeretettel nem bánhatok úgy,
mint valami féltve őrzött ritka kinccsel:
a szeretet
mindenekelőtt a szívem tevékenysége.

Az emberi szív
önmagában semmit sem tud létre hozni,
hanem maga is abból nyer tápot és oxigént,
hogy összegyűjti a vért,
megtölti azt élettel, s aztán szétáramoltatja
az egész testben.
S ne feledjük, a szívizom nagy erőkifejtésre
képes és nem fárad el soha.

Ilyen a cselekvőn szerető ember élete is:
amit az egyik oldalon felvesz - azt a másik
oldalon továbbadja.
Folyamatosan. Nem pihenve…
Tudom-e arra kérni a Teremtőt, hogy adjon
nekem, hogy én is adni tudjak?

Lassan leszokunk a szeretetről,
az önzetlenségről,
az áldozathozatalról, egymástól elmenekülünk
- azért, mert olyan üres lett az életünk.
Pedig ma is cselekedve szerető szívek után
sóvárog a világ.

Azokra vár, akik meghallják a nyomorúság
igájában vergődő lelkek jajszavát.
Akik többet látnak a felszíni hullámzásnál…
Ma még jelen van Káin husángja,
a téboly vérszivattyúja,
és hihetetlenül sok könny csorog
végig az arcok árkaiban,
millió és millió vérző seb kiált kötözés után,
sokasodnak a füstölgő romok,
földjeinken tövis és bogáncs terem,
családokon belül rombol a harag és a viszály,
ítéletidők tombolnak világ szerte…

Albert Schweitzer írta ezeket a gondolatokat:

'Fel kell oldani a lebéklyózottat,
felszínre kell hozni a földalatti források
vizét: az emberiség várja az ilyen feladatok
megoldására képes embereket.'

Segítsünk önzetlenül egymáson!
Osszuk szét szerte a nagyvilágban a szeretetet,
hogy emberibbé váljanak az emberek.