Halottainkért 

Drága Halottainkért, akik már nincsenek velünk,

de szívünkben élnek örökkön örökké!

Valaki mindig elmegy közülünk,

s magával visz egy darabot a szívünkből.

Mozdulataikat, szavaikat ismételjük újra és újra,
mintha csak így próbálnánk éltetni magunkban.
Látjuk, ahogy odafentről fénylő csillagként
ragyognak ránk. Ajkukon eddig sohasem hallott
dallamok születnek.

 Dallamok, amelyek, csak nekünk szólnak.
Nekünk, az itt maradottaknak.
Így értjük meg, hogy nincs értelmetlen élet,
mert egy valami értelmetlen csak: és az a halál!
Tovább őrizve szívünk mélyén, minden
lélegzetvételünkben, gyertyalángba lobbant emléküket.

Valaki elment közülünk.
Örökül hagyva ránk emlékképeket.
Itt hagyva egy ki nem hunyó gyertyafényt.
Mert szívünkben és életünkben
Ők a Nap, a Hold és a csillagok, a bolygók,
melyek körülöttünk forognak végtelen időkig.